Nem csak egy nagy múltú, kultúrájáról nevezetes városnak és egy különlegesen tehetséges családnak sorsával fonódott össze e gyár-együttes története, hanem egy egész ország, Magyarország történelmével is. A Zsolnay családnév és városunk középkori nevét jelentő "öt templom" tornyainak ábrája Európa-szerte, sőt világszerte ismertté vált azokban az időszakokban, amikor az ipar és a kereskedelem útjait nem korlátozták határok, és a társadalmi, gazdasági felemelkedést, a fejlődés vágyát a kultúra, a művészet szabad áramlása sarkallta. Minden reményünk szerint új fellendülés előtt áll az ország, - és benne a hazai iparművészet történetében mindvégig "européer" szerepet játszó gyár is.

A gyáralapítás kezdeményezője Zsolnay Miklós kereskedő volt. Első gyáralapítási kérvényét 1852. június 2-án írta Pécs szabad királyi város tanácsának. A hazai ipar fejlesztéséért lelkesülő fiának, Ignácnak adta át az épületeket díszítő terracotta elemeket és háztartási edényeket készítő kis kőedény manufaktúrát.

Zsolnay Vilmos

zsolnayvilmos.jpgZsolnay Vilmos neve ma már fogalommá vált. Kiváló képességeit kitartó kísérletezés, innovatív kezdeményezések kísérték. Egyszerre volt kiváló kereskedő, iparos, feltaláló, kézműves, művész és gyártulajdonos.

1828. április 19-én, Pécsett született Zsolnay Vilmos, a magyar kerámiaipar és a hazai iparművészet zseniális személyisége. Zsolnay Vilmos életpályáját sok küzdelem, de számtalan jelentős eredmény, fáradhatatlan kísérletek, hazai és nemzetközi sikerek jellemezték, személyiségét megbecsülés övezte 1900. március 23-án bekövetkezett halála után is.

A fiatal Zsolnay Vilmos hajlamai szerint festőművész kívánt lenni, de apja örökébe lépve, kereskedőként kezdte pályáját. Pécs főterének sarkán ma is áll egykori áruházának Bazár feliratot viselő épülete, amelyben minden kapható volt, ami egy polgári otthon és háztartás felszereléséhez kellett, a kor legjelesebb európai cégeinek kínálata messzi földről ide csalogatta a vevőket.

Bátyjától, Zsolnay Ignáctól 1864-től vette át azt az akkor még kicsiny, a tönk szélén álló Kőedény és Terracotta gyárat, amelyet évtizedek munkájával világhírűvé tett. Saját neve alatt 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságnál az immár gépesített üzemet, „Első Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló-agyagárúk Gyára” néven. Ez időtől nem csak edényeket, építészeti díszeket gyártott, hanem a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozott, a kereslethez rugalmasan igazodva. 1885 után önálló egység lett a csőgyár, majd a kályhagyár, az építészeti kerámiagyár, 1895-től az elektrotechnikai cikkeket, szigetelőket gyártó porcelángyár.

Kezdetben külföldről hívott gyárigazgatókat, de 1872-től rákényszerült, hogy maga lássa el az akkor 30-35 fővel dolgozó műhely irányítását, bár a Bazár irányítását, műkertészetét, bányaművelési és egyéb ipari vállalkozásait is fenntartotta 1880-as évek kezdetéig, tőkét teremtve a folyamatos fejlesztéshez.

Az 1868. évi angliai útjának tapasztalatai és az 1873. évi bécsi világkiállításon elért első sikerek erősítették meg abban Zsolnay Vilmost, hogy a díszmű és luxusáru-gyártás irányába forduljon, versenyre keljen kora vezető cégeivel. Saját kísérleteivel olyan alapanyagokat, mázakat kísérletezett ki, amelyekhez hasonlót csak az élenjáró angol Minton gyár, a francia Theodor Deck és a teljes állami támogatást élvező Sèvresi Manufaktúra, vagy a Berlini Királyi Porcelángyár volt képes előállítani. 1874-78 között a magastüzű zománctechnikát dolgozta ki, porózus, világos cseréptesten, mely a „porcelánfajansz” néven vált ismertté és az 1878. évi párizsi világkiállításon aranyérmet hozott a gyárnak, Vilmost pedig a francia Becsületrenddel tüntették ki. 1880-tól továbbfejlesztette színes lágyporcelán máztechnikáját, 1885-1891 között az olajfestmény és a freskó hatású kerámia festmények technikáját dolgozta ki. Legismertebb technikai találmánya a híres eosin máz lett, amelynek kísérleteit 1891-től haláláig folytatta, kezdetben Petrik Lajos és dr. Wartha Vince kémikusokkal együttműködve. Ugyanebben az időben kísérletezte ki a fagyálló építészeti kerámiaanyagot, a színesen is díszíthető pirogránitot is.

Zsolnay Vilmos periódusában a gyár az ismeretlenségből előretörve versengett a leghíresebbekkel, a kor kerámiaművészetét meghatározó, nemzetközinek tekinthető stiláris és technikai tendenciákat követte, ugyanakkor egyéni és jellegzetes módon, rendkívüli formagazdagsággal, színességgel, fantáziával. A kora legjelesebb bécsi és magyar építészeivel (mint például Otto Wagner, Max Fabiani, Steindl Imre, Lechner Ödön és még sokan mások) való személyes együttműködéssel Zsolnay Vilmos az építészeti kerámia területén is különleges teljesítményt tudott nyújtani. A szerény terrakotta díszítőtagozatok kezdeti előregyártása helyett az 1880-as évektől jelentős magán- és középületek egész sorának teljes, egyedi kerámia öltözékét készítette el.

Zsolnay Vilmos gyermekei: Teréz, Júlia, Miklós

orokosok.jpgA gyár alkalmazottjai mellett két leánya, Teréz és Júlia tervezett, fia Miklós a kereskedelmi feladatokat látta el, később vejei, Sikorski Tádé építész és iparművész tervező, valamint Mattyasovszky Jakab geológus is a gyárban dolgozott.

zsolnaymiklos.jpgZsolnay Miklós

Vilmos halála után fia, Zsolnay Miklós (1857- 1922) lett a tulajdonos. A század első évtizedében a gyár kiteljesedett, nemzetközi művészeti és gazdasági sikerei csúcsára ért. 1900-ban Párizsban, 1902-ben Torinóban, 1904-ben Saint Louisban, 1906-ban Milánóban, 1911-ben ismét Torinóban ismerték el a legjelentősebb díjakkal, a szecesszió és a korai art deco szellemében fogant művészi alkotásokat, amelyeket a gyár hivatásos tervezői és meghívott vendégművészek terveztek és a nagy létszámú, képzett kézműves gárda kivitelezett, egyedi és kisszériás változatban. Ezt az időszakot a Zsolnay Vilmos által kidolgozott máztechnika, az "eosin" fantázianéven ismert színváltó fém-lüszter mázak jellemzik. A luxus enteriőrök "ékszerei" lettek a természet és az álmok változékony szépségét megidéző művészi tárgyak. A virágtartók, fali tálak, lámpák, ékszer- és vizitkártya tartó tálak átalakultak, szobrokká és színjátszó festményekké váltak. A magyarországi építkezések általános fellendülése következtében a 20. század elején a Zsolnay gyár termelésében az építészeti kerámia meghatározó ágazat lett, az egyedileg tervezett, luxus kivitelezésű megbízatások mellett Budapesten csempe- és szaniterárú gyárat is létesítettek.

A Zsolnay leszármazottak

A gyár következő korszaka az 1919-1948 közötti periódust öleli fel, amelynek során a gyárat közös családi vállalkozásban Zsolnay Vilmos leszármazottai, a harmadik, negyedik, sőt ötödik generáció tagjai vezetik.

Az "Örökösök korszaka" alatt a gyárnak gyökeresen megváltozott körülmények között kellett dolgoznia. Az I. világháború következményeként Közép-és Kelet Európa térképét a győztes hatalmak átrajzolták. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt, a történelmi Magyarország területeinek két-harmada az 1921 évi békekötés után új államalakulatokhoz került. A Zsolnay gyár is elvesztette nemzetközi kapcsolatait, piacait, saját nyersanyag forrásait. Mindemellett szembe kellett néznie az iparművészet világszerte bekövetkező feladatváltozásával. Az ipari porcelángyártás mellett a korábbi cseh, osztrák, német importot helyettesítő, asztali edénygyártás lett meghatározó tevékenysége. Porcelángyárrá alakult át, és porcelánból készítette - a gazdaságilag válságos évek után - a dísztárgyait is. Áttértek a sorozatgyártásra, de a porcelánra adaptált eosin technikával és mázalatti festéssel változatlanul készültek exkluzív modellek, a súlyos válságok reményt keltő szüneteiben.

Az államosítás után

Az 1948-ban bekövetkezett államosítás után öt évig teljesen szünetelt a Zsolnay gyárban a művészi tervező munka, 1973-ig még a Zsolnay márkanevet sem viselték a minden téren központi irányítás alá vont, belföldre irányuló termelésben. A hagyomány és az egykor magasra tett mérce azonban a diktatúra enyhülése után ösztönzően hatott. Az országhatárt ugyan vasfüggöny zárta el, de a korszerű művészeti szemlélet éppen Pécsett, éppen az iparművészetben viszonylagos szabadságot élvezett, így megjelent a Zsolnay gyár műhelyeiben is.