HÍREK - ARCHÍVUM
|
TARTALOM (az oldal alján)
|
|
|
vissza a lap elejére
|
MÁRKAÉPÍTÉSBEN AZ ELSŐK KÖZÖTT A ZSOLNAY
2005.12.06.
|
|
KIHIRDETTÉK MAGYARORSZÁG SZUPERMÁRKÁIT
A hazánkban megjelenő 44 ezer hazai márka közül a 400 legjobbat választotta ki a zsűri a Superbrands elismerésre. Különdíjban részesülhettek 13 kategóriában a legnagyobb ismertséget, hírnevet szerzett márkák. Olyan világmárákat jutalmaztak mint a Coca Cola, IBM, Mercedes, Gillette, hogy csak néhányat említsünk.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. Otthon kategóriában elnyerte a különdíjat.
A kommunikációs szakma egyik legjelentősebb megmérettetésén elért elismerés a Zsolnay eddigi szakmai díjait gyarapítja és bizonyítja, hogy a hazai és a világmárkák között különösen rangos helyet képvisel.
Budapest. – A kommunikációs szakma egyik legjelentősebb ezévi eseményén látványos díjkiosztó gála keretében adták át az idei szupermárkáknak odaítélt különdíjakat. A Superbrands 2005 márkaminősítő program záróeseményén a szakma többszáz meghatározó személyisége jelenlétében kihirdették annak a 13 márkának a nevét, amelyek a független szakemberekből álló Szakmai Bizottság szavazatai alapján az idei évben Superbrands Különdíjat érdemeltek ki. A Superbrands Gála alkalmából idén is megjelent a legérdekesebb márkákat esettanulmányokon keresztül bemutató Superbrands Könyv.
A Nagy-Britanniából 10 évvel ezelőtt indult, mára mintegy 44 országban jelen levő Superbrands márkaminősítő program második évét zárta Magyarországon. A független és önkéntes, a marketing-kommunikációs szakma krémjéből álló 15 fős Szakmai Bizottság idén is értékelte azokat a márkákat, amelyek hazánkban legalább egy éve forgalomban vannak. Az értékelés elsődleges szempontja a nemzetközi meghatározás szerint az, hogy az adott márka saját területén mekkora hírnevet, ismertséget szerzett. A Bizottság a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Dr. Serényi János, a hazai reklámpiac egyik legismertebb személyisége elnöklete alatt működött, a 15 tagú grémiumban helyet kapott egyebek mellett a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke is.
A magyarországi „Superbrand” márkák kiválasztásának alapját a Magyar Szabadalmi Hivatal „PIPACS” adatbázisa adta, amelyben közel 44.000 védjegybejegyzés található, tehát a szigorú szakértői értékelés gyakorlatilag az összes Magyarországon létező és működő, magyar és nemzetközi fogyasztói márkát érintette. A 44.000 védjegybejegyzésből készült válogatást a szervezők összevetették a 2004-es év listájával, amelyből a bírálatot végző bizottsági tagok elé egy 1600 márkanévből álló lista került, amelyet idén tavasszal értékeltek.
Idén első ízben a Superbrands a valamennyi márkát teljes egészében lefedő kategóriákban a különösen magas színvonalú márkaépítést különdíjakkal ismerte el. A Szakmai Bizottság szavazatai alapján a 13 kategóriában megállapított különdíjjal az alábbi márkákat jutalmazták:
|
Kategória
Divat (19 márkából)
Egészség (30 márkából)
Élelmiszer (63 márkából)
Háztartás (21 márkából)
Infocom (17 márkából)
Ital (55 márkából)
Kereskedelem (29 márkából)
Otthon (26 márkából)
Média (33 márkából)
Pénzintézet (15 márkából)
Szépség (26 márkából)
Szabadidő (30 márkából)
Útközben (36 márkából)
|
Különdíjas márka
NIKE
BAYER ASPIRIN
SPORT SZELET
PERSIL
IBM
COCA-COLA
IKEA
ZSOLNAY
RTL KLUB
OTP Bank
GILLETTE
SONY
MERCEDES
|
Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb szupermárka az „Élelmiszer” és az „Ital” kategóriából került ki (előbbi 63, utóbbi 55 márkanevet tartalmaz), míg például a „Divat” kategóriában mindössze 19 név található. A szakmai zsűri megállapítása szerint mindez egyértelmű összefüggésben van az adott kategóriák jellegén túl az egyes vállalati szektorokban megfigyelhető éves reklámköltési szokásokkal.
A nemzetközi előírásoknak mindenben megfelelő magyarországi Superbrands programot az elmúlt év sikere után 2005-ben is a PrintXBudavár és a Sanoma Budapest Kiadói Rt. szervezte.
„Magyarország nemzetközi szakmai integrálódásának egyértelmű jele a Superbrands sikere. Rendkívül érdekes tapasztalat számunkra, hogy egyes magyar márkák mennyire kiváló eredményeket értek el, nem utolsósorban még kategóriagyőzelmeket is elértek jelentős nemzetközi márkákat utasítva maguk mögé. A márkaértékelés és a Superbrand minősítés nemcsak a szakma ügye, a márkák közötti vetélkedés végső soron a fogyasztók érdekeit szolgálja a világon mindenhol.” – nyilatkozta a Superbrands Gála alkalmából Budapestre érkezett Bill Colegrave, a Superbrands UK igazgatója.
A 2005-ben Superbrands díjat kapott márkák listája és a Szakértői Bizottság névsora a Superbrands program hazai weboldalán (www.superbrands.hu) megtalálható.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Ajándék utalvány Karácsonyra
2005.12.01.
|
|
Törzsvásárlóinknak karácsonyra 2000.-Ft értékű vásárlási utalvánnyal kedveskedtünk. Az utalványok december 31-ig válthatók be a saját üzleteinkben, ahol a Törzsvásárlói kártyát kiállították. Az utalvány akár karácsonyi ajándéknak is kiváló.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Zsolnay eosin medálok karácsonyra
2005.12.01.
|
|
|
A pécsi üzleteiben karácsonyra mutatkozott be a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. legújabb terméke, az eosinból készült Zsolnay ékszer. Különlegessége azon kívül, hogy gyönyörű Zsolnay eosinnal festett az, hogy minden darab egyedi és megismételhetetlen. Az ékszerek korlátozott számban készültek, mindenki számára elérhető áron.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
DÍJÖZÖN A ZSOLNAYBAN
2005.11.08.
|
|
Az Ősz és a Tavasz készletcsalád újabb elismeréseit, a Magyar Minőség Háza díj akat a XIV. Magyar Minőség Hét rendezvényeinek keretei között adták át Budapesten a Hotel Mercure Buda Mátyás termében november 7-én. A díjakat ünnepélyes keretek között Dr. Zoltánné Kabók Ibolya, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. értékesítési- és marketing igazgatója vette át.
A Magyar Minőség Háza díjat kiemelkedő minőségű hazai termékek és szolgáltatások népszerűsítésére, elismerésére hozták létre a Magyar Minőség Társaság és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség.
A Magyar Minőség Hét kiállításán megtekinthetők az elismerést nyert termékek november 7-9 között. Bővebb információ a www.quality-mmt.hu honlapon található.
A Tavasz termékcsaládot is a Zsolnay megújulás jegyében tervezték, ezért is kapta a Tavasz, mint a megújulás, az újjászületés nevet. Alapvetően újat, modernet kívántak tervezni, de céltudatosan alkalmazták a jellegzetes Zsolnay-technikákat és színvilágot, hogy az átvezetés a barokk készletek és a Tavasz készlet között markánsan jelen legyen. Ezen elképzelések biztosítása érdekében két olyan művészre bízták a tervezést, akik hosszú éveket töltöttek el a Zsolnay művészeti munkájában és számos népszerű mintát terveztek már. A tervezők Istókovics Károlyné és Kovács Józsefné. A folyamatosan bővíthető készletcsalád bevezetésével a Zsolnay hagyományos vevőköre számára új kínálat biztosítása, emellett egy újabb célcsoport, a fiatalabb korosztály megnyerése szerepelt a célok között.
2004-ben BNV Nagydíjat, 2005-ben pedig Magyar Termék Nagydíj Elismerő Oklevelet és Magyar Minőség Háza Díjat nyert.
Az Ősz kollekció tervezője Keményffyné Krawczun Halina, Pécsett élő iparművész. A készlet mintájául szolgáló, ötletadó Ginko Biloba fát még maga Zsolnay Júlia ültette a gyár udvarára. A készlet az ősz hangulatát idéző gingkolevél színei miatt kapta az évszakról fantázianevét. Értékét növeli még a gazdag arany és platina dekorelemek használata, valamint az elefántcsontszínű alapmázas „Zsolnay porcelán”, melyből készült. A termékcsalád egyediségét erősíti, hogy a készlet minden egyes elemének aljára a tervezőnő neve is rákerül.
2004-ben Magyar Termék Nagydíjat, 2005-ben pedig BNV Nagydíjat és Magyar Minőség Háza Díjat nyert.
A várhatóan Karácsonyra piacra kerülő Nyár kollekció minden jel szerint egy újabb Zsolnay sztár lesz.
A 2004. évben szerzett díjak:
- Magyar Örökség Díj
- SuperBrands Díj
- Magyar Termék Nagydíj – Ősz készletkollekció
- BNV Nagydíj – Tavasz készletkollekció
A 2005. év díjai:
- SuperBrands Díj
- Magyar Termék Nagydíj Elismerő Oklevél – Tavasz készletkollekció
- BNV Nagydíj – Ősz készletkollekció
- Magyar Minőség Háza Díj – Ősz készletkollekció
- Magyar Minőség Háza Díj- Tavasz készletkollekció
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Ismét Zsolnay Teniszkupa
2005.10.06.
|
|
A nagy múltú Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. alapításának 150., jubileumi évében hívta először életre a Zsolnay Teniszkupát. Az idei verseny már a harmadik, a népszerűségét mutatja, hogy évről-évre többen indulnak a megmérettetésen.
A vándorkupa minden évben prominens személyiségek részvételével zajlik,- így történt ez az idei tornán is. A hazai közélet számtalan résztvevője kelt versenyre a gyönyörű Zsolnay-díjakért.
A kora őszi friss, napsütéses időben tartott társasági torna nagyon jó hangulatban telt, mind a kilenc pályán folyamatosan zajlottak a körmérkőzések.
Az idei év nyertesei Kovács Gyulától, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. vezérigazgatójától vették át a díjakat, a Zsolnay porcelánvázákat és a vándorkupát.
A tervek szerint a szervezők - a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. és a Tabáni Tenisz Center - jövőre is megrendezik a Zsolnay Teniszkupát.
|

|
|
|
vissza a lap elejére
|
Építészek a Zsolnayban
2005.10.05.
|
|
A szakma jeles képviselőit láthattuk vendégül az Építészeti Nyílt Napon a Zsolnayban.
A rendezvény célja volt, hogy a pirogránit felhasználását népszerűsítsük a modern építészetben. Ebben segítséget nyújtott Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész, aki előadást tartott a Zsolnay épületkerámiák alkalmazásáról napjainkban. Nevéhez fűződik Pécsen a Római udvar, és a Teréz u. 5. szám alatti lakóház tervei, melyeket Zsolnay kerámiák díszítenek.
A Zsolnay esetében természetesen nem a tömegtermelés a cél, sokkal inkább az egyediség, a hagyományok ápolása mellett a mai modern építészethez igazodó épületkerámiák gyártása. Szükségesnek éreztük, hogy az építészeket megismertessük termékeinkkel, bővítve a lehetőségeket épületeik díszítésére.
|

|
|

|
Néhány szó a pirogránitról:
Termékeink ma is abból az 1890-es évek elején kifejlesztett kerámia anyagból készülnek, melyet Zsolnay Vilmos - jótulajdonságait szimbolizálva - pirogránitnak nevezett el. A „piro” előtag a magas hőfokon való égetésre, a „gránit” szó pedig a termékek rendkívüli szilárdságára és időtállóságára utal.
A pirogránit termékek fagyálló mázas kerámia termékek. A hagyományokhoz híven minden egyes darab magas fokú kézi megmunkálással, manufakturális módszerrel készül, elsősorban egyedi megrendelésekre.
A késztermékeket 5 fő csoportba sorolhatjuk, mint a burkolólapok, idomok (különböző stílusú épületdíszítő frízek, figurák, oromdíszek stb.), díszművek (szökőkutak, virágtartók, posztamensek, figurális tárgyak, címerek stb.), kályhák, kandallók, tetőcserepek.
A pirogránit nagyszerűségét jelzi, hogy a legkülönlegesebb igények megvalósítására is van lehetőség. Nagy tapasztalattal rendelkező profi szakemberek és művészek állnak a kedves megrendelők rendelkezésére.
Különleges tulajdonságaik miatt nemcsak a régi házak felújítására alkalmasak, hanem a mai építészet is sikerrel alkalmazza különféle épületek kül-, illetve beltéri időtálló és rendkívül dekoratív burkolására, díszítésére. Ilyenek a reprezentatív burkolólapok, szökőkutak, falikutak, virágtartók, posztamensek, ablak- és ajtószegély -elemek, családi címerek.
Referenciaként tudjuk többek közt a szabadkai Városházát, a budapesti Vásárcsarnokot, a budapesti Iparművészeti Múzeumot, a budapesti Földtani Intézetet, a budapesti Levéltárat, a kecskeméti Czifra Palotát, a pécsi MATÁV Palotát, a pécsi Centrum Áruházat, a Benetton házat, a pécsi Postapalotát és palicsi Kastélyokat, valamint a szegedi Városházát ajánlani, mely épületek teljes vagy restaurációs munkáihoz készítettünk épületdíszítő kerámiákat és tetőcserepeket.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Íz-Feszten a Zsolnay
2005.09.30.
|
|
Eddigi rendezvényeik egyik látványos része volt a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. termékeiből berendezett kiállítás. A látogatók közül sokan kifogásolták, hogy miért nem lehet megvásárolni is e gyönyörű munkákat.
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén a Zsolnay nemcsak kiállít, hanem a díszteremben árusít is. Várunk minden kedves látogatót, akik nemcsak a finomságokra, hanem a különleges kidolgozású porcelán tárgyak iránt is fogékonyak.
A kiállítás szeptember 30-tól október 2-ig tekinthető meg a Budapesti Corvinus Egyetemen, Budai Arborétum, Budapest, XI.ker. Villányi u. 29-43.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Zsolnay a BNV-n
2005.09.29.
|
|
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. a 2005. évi 109.Budapesti Nemzetközi Vásáron ismét képviseltette magát. A színvonalasan, szépen berendezett standot meglátogatta Veres János pénzügy miniszter úr is. A gyönyörű porcelánokra az idei évben is nagy volt az érdeklődés a vásárlátogatók körében. A Zsolnay bemutatta új termékeit is mind a porcelán, mind a pirogránit termékcsoportokon belül.
A BNV Nagydíjat az idei évben az Ősz termékcsalád nyerte el, ami nagy sikert aratott az érdeklődők, a vásárlók között is.
|
 |
|
|
vissza a lap elejére
|
ISMÉT BNV NAGYDÍJAT NYERT A ZSOLNAY
2005.09.20.
|
|
Az „Ősz” termékkollekció újabb elismerést kapott
2004-ben az „Ősz” termékkollekció Magyar Termék Nagydíjat kapott, 2005-ben elnyerte a BNV Nagydíjat. Nem véletlenül.
A Zsolnay Műhely keretein belül megvalósításra kerülő Évszakok készletcsalád első darabjának tervezője Keményffyné Krawczun Halina, Pécsett élő iparművész.
A készlet mintájául szolgáló, ötletadó Ginko Biloba fát még maga Zsolnay Júlia ültette a gyár udvarára. A páfrányfenyő különösen hosszú életű, már 200 millió évvel ezelőtt is létezett, túlélt valamennyi földi katasztrófát. Kínában szent faként tisztelik, az örök életet szimbolizálja.
Az elefántcsont színű alapmázas Zsolnay porcelán termékre festett, az ősz színeiben pompázó páfrányfenyő levél motívum gazdag arany és platina dekorelemek használatával, aprólékos kézi munkával készült, minden tárgy alján a tervező nevének feltüntetésével. A termék különlegességét a színezett porcelánmázba kevert színezőanyagokkal történő egyedi dekorálási technika hordozza, amelyet a Zsolnay gyárban már több mint 100 éve alkalmaznak.
A legutóbbi világtendenciákba kiválóan illeszkedő kollekció jelenleg a Zsolnay sztár terméke. Az „Ősz” elefántcsont színével, lágy formavilágával, kifinomult arany és platina díszítésével harmonizáló páfrányfenyő festésével rabul ejti mind a klasszikus Zsolnayt, mind a modernebb formavilágot kedvelők táborát.
2004-ben nyert BNV Nagydíjat az Évszakok család másik sikerkollekciója, a „Tavasz”. Mindkét készlet növekvő népszerűsége a bizonyíték arra, hogy a Zsolnay új, innovatív törekvései megalapozottak.
Az elismerések tükrében máris megkezdődött egy vélhetően új sikerszéria, a szerencsét hozó lóhere motívumot ábrázoló Nyár készletek készítése, melynek az első bemutatkozása az idei BNV-n lesz.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Zsolnay ma a média tükrében
2005.09.19.
|
|
Zsolnay fotókiállítás a Művészetek Házában
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 2004. júniusában a „Zsolnay ma – Zsolnay fotók és filmek a médiában” címmel pályázatot hirdetett. Nem titkolt célunk volt, hogy a Zsolnay múltra visszatekintő, ma is tündöklő, új arcát megmutathassa. Zsolnay Vilmos az innovativitás, a kreatív, minőségre törekvő építőmunkával alapozta meg termékei és gyára jó hírét.
A pályázattal olyan médiareprezentációk születését szerettük volna segíteni, melyek az újító Zsolnay mai képét festik meg.
A pályázaton mindazon fotókkal, filmekkel lehetett pályázni, melyek a Zsolnay termékekről, a gyárról, illetve az eredeti Zsolnay kerámiákkal díszített épületeket ábrázolják hazánkban és külföldön, valamint 2004. június 14. és 2005. június 30. között az írott sajtóban, vagy elektronikus médiában jelentek meg.
A nagyon szép, színvonalas anyagokból nehéz volt választani a zsűrinek. A beérkezett pályázati munkákból válogattunk a „Zsolnay ma – Zsolnay fotók és filmek a médiában” c. kiállítás anyagának összeállításakor. A kiállítás tíz pályázó képeiből állt össze végül.
Az ünnepélyes díjátadásra és a kiállítás megnyitójára 2005. szeptember 21-én 11 órakor kerül sor Pécsett, a Művészetek Házában /Pécs, Széchenyi tér 7/8.,Az ünnepélyes díjátadásra és a kiállítás megnyitójára 2005. szeptember 21-én 11 órakor kerül sor Pécsett, a Művészetek Házában /Pécs, Széchenyi tér 7/8.,
A díjazottak:
Szentiváni János (Könyv a Zsolnay kerámiával díszített épületekről) – 1. díj
Opitz Tamás ( Szép Magyarország) – 2. díj
Peti Péter (www.terasz.hu) - 3. díj
Móczán Péter ( Duna TV, Magyar ATV) - 3. díj
Tóth László (Új Dunántúli Napló) Különdíj
A díjakat Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. vezérigazgatója adja át.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
2005. évi Magyar Termék Nagydíj országos pályázatán a Tavasz porcelán készlet kollekció ELISMERŐ OKLEVELET nyert
2005.08.15.
|
|
Az Évszakok készletcsalád első darabja az Ősz készlet volt, amely 2004-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat.
Az Évszakok készletcsalád egy újabb tagja a Tavasz készlet már elnevezésében is a Zsolnay megújulási készségét szimbolizálja.
A Magyar Termék Nagydíjra a kézzel festett-, a Zsolnay Műhelyben készült, s a tervezés során művészeti lektorálásokon részt vett, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. termékzsűrije által elfogadott- és a Zsolnay Műhelyben manufaktúra-jellegű kézimunkával, a Zsolnay hagyományos technikáival és színvilágával készült, modern, divatos, a mai ízlésvilágnak megfelelő Zsolnay „Tavasz” készletcsaláddal pályáztunk.
A készletcsalád 2004-ben elnyerte a 108. Budapesti Nemzetközi Vásár Nagydíját.
|
|
|
|
A „TAVASZ” készletcsaládról
2003-ban a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. kettős jubileumát ünnepelte: a Zsolnay gyár alapításának 150. évfordulóját, és a gyárat felvirágoztató-, a „legnagyobb fazekas”-ként elhíresült Zsolnay Vilmos születésének 175. évfordulóját.
A termékcsaládot a Zsolnay megújulás jegyében terveztük, ezért is kapta a Tavasz, mint a megújulás, az újjászületés nevet. Alapvetően újat, modernet kívántunk tervezni, de céltudatosan alkalmaztuk a jellegzetes Zsolnay-technikákat és színvilágot, hogy az átvezetés a barokk készletek és a Tavasz készlet között markánsan jelen legyen. Ezzel két célt szerettünk volna elérni: az egyik, hogy a meglévő vevőkörünk számára újdonságot kínáljunk, a másik pedig az, hogy egy újabb célcsoportot, az otthonépítő fiatalokat is megnyerjük.
A Tavasz készlet-dekoráció megtervezésekor a technikai kivitelezésben és a színvilág kialakításában törekedtünk rá, hogy valamiféle – látványban is megnyilvánuló - kapcsolatot alakítsunk ki a korábbi (jellegzetesen Zsolnay-nak mondott) barokk készletekkel.
Tervezők
Istókovics Károlyné, aki több mint fél évszázada dolgozik a Zsolnay gyárban, így jól ismeri annak múltját és jelenét egyaránt.
A jelenlegi legismertebb dekorokat (pillangó, búzavirág) is ő tervezte.
A tervezésben társa volt Kovács Józsefné, aki szintén évtizedek óta oszlopos tagja a gyárnak. Mindketten mesterfestők, s folyamatosan foglalkoznak dekortervezéssel is.
Az Ősz és Tavasz készletcsaládok növekvő népszerűsége a bizonyítéka annak, hogy a Zsolnay új törekvései megalapozottak. Ennek tükrében készült el egy vélhetően új sikerszéria, a lóhere motívumot ábrázoló Nyár kollekció.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Wartha Vince és a Zsolnay eosin
2005.06.22.
|
|
Az Iparművészeti Múzeumban 2005. júl. 15 - szept. 10-ig lesz látható Wartha Vince gyűjteménye. A gyűjteményből kitűnik a kutató egyik, mára közismert lüszteres kerámiamáza, az eosin. Kevesen tudják, hogy Wartha Vince munkásságának köze van a Zsolnay Vilmos nevéhez kötődő fémes fényű mázhoz. Hosszas próbálkozás után sikerült - Petrik Lajossal, Zsolnay Vilmossal közösen kikísérleteznie egy sajátos redukciós eljárással készülő kerámia mázat, amelyet gyönyörű rubin, bíbor színjátszó fényéről hajnalpírnak, eosinnak neveztek el. Az átadott kémiai tapasztalatokat Zsolnay Vilmos hasznosította, és világhírűvé tette, az eosintechnika gazdag változatainak gyári körülmények között történő kidolgozása azonban egyedül az ő érdeme.
A millenniumi kiállítás szenzációjává vált a különleges eosinmáz. A tökéletes szépségű, gazdag kollekció mellett kis piros eosintáblácskán ez állt: „Millennium teknika Dr. Wartha Vince tanár és Zsolnay Vilmos gyárostól.”
A kiállításnak helyet adó Iparművészeti Múzeumot 1896-ban, a millennium évében adtak át. A múzeum Pártos Gyula és Lechner Ödön tervei alapján készült, az épületet gyönyörű Zsolnay épületkerámiák díszítik napjainkban is.
A most nyíló kiállítás kapcsolódik az eosin és pirogránit tárgyakat ma is művészi színvonalon előállító Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.-hez.
Lechner Ödön születésének 160. évfordulója alkalmából a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 2005.július 1. és 2006.június 30. között az írott és elektronikus sajtóban Zsolnay pirogránit témában médiapályázatot írt ki.
|
|
|
Rendezvényhelyszín
A budapesti Iparművészeti Múzeum palotáját, - amely Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján készült - 1896 őszén avatta fel Ferenc József magyar király és osztrák császár.
Az épület a magyaros szecesszió egyik főműve, a modern technika alkalmazásával teremtette meg a sajátos nemzeti formanyelvet. A Közép- Európában egyedülálló belsőépítészeti megoldások, az aula fölött átívelő üveg kupola fény-játékai és a hatalmas teret légiesen könnyeddé varázsoló csipkézett boltívek ejtik ámulatba a látogatókat. Az architektúra részleteiben a magyar népi motívumokat, a keleties, indiai és mór elemekkel ötvözi. A csodálatos színekben pompázó majolika burkolat a pécsi Zsolnay Gyár munkája.
|
 |
|
WARTHA VINCE (FIUME, 1844 – BUDAPEST, 1914)

A XIX. század polihisztorainak egyike, kiváló tudós, oktató, szervező egyéniség, a magyar kémiai technológiai oktatás megteremtője. A „fémcsillogású tárgyak technológiájának” kifejlesztője, így egyik megalapozója a pécsi Zsolnay gyár nemzetközi sikereinek.
Tudományos tevékenységét – 1865-ös tanársegéddé történt kinevezésétől, majd 1870-től mint a „vegyiparműtan” (kémiai technológia) tanszékvezető professzora – ásvány- és kőzettani kutatásokkal, publikációkkal kezdte, majd általános kémiai, analitikai, fizikai kémiai és általános kémiai technológiai munkákkal folytatta. Nemzetközi hírnevét több speciális kémiai technológia: a borászat, a víz, a metallurgia, a fotográfia, a kerámia és üveg területén elért eredményeinek köszönhette.
A mérnökképzést elsősorban alkotó-tervező emberré nevelésnek tartotta, a mérnöki térszemlélet fejlesztése érdekében a műegyetemi tanterv részévé tette a rajzoktatást.
A tanszék oktatási profilja a kémiai technológia és a kémiai készítmények gyártása volt, kiegészítve a Wartha által tanított fakultatív tárgyakkal: a borászati kémia elemei, a világítás és fűtés, és a víz technológiájával. Az elmélet és gyakorlat kölcsönhatását vallva a technikai gyakorlatnak alapvető fontosságot tulajdonított; „a műegyetemen valóságos kisüzemeket létesített, például az agyagipari előadásokhoz korongoló- és égetőberendezést, amelyeken a hallgató maguk is gyakorolták az agyagipari mesterséget.” E gyakorlati foglalkozások mellett nagy jelentőséget tulajdonított a helyszíni tapasztalatszerzésnek; számos általa szervezett tanulmányi kirándulás, gyárlátogatás bizonyítja ezt.
A technika, tudomány és művészet egységét, szükségszerű kölcsönhatását, a szemléltetés ezt tudatosító jelentőségét vallotta, s bizonyította is a gyakorlatban, többek között a Műegyetem Kémiai Technológiai Tanszéke kerámia és üveg gyűjteményének megteremtésével.
Wartha Vince gyűjtési koncepciója – saját kutatásai igényének és oktatási szempontjainak figyelembe vételével – alapvetően technikai-technológiai szempontú, a különböző kerámiatípusok mind szélesebb skálájú formai- és díszítőtechnikai fajtáinak, variációinak gyűjtését tekinti céljának.
A gyűjtés meghatározó alapját Wartha a művészi iparról vallott nézetei jelentették: „A művészi ipar termékei fényes tanújelei az egész emberi fajt annyira jellemző tulajdonságnak, tudniillik a szép iránti hajlamának. Bármi legyen a művészi ipar műveinek előállításában szereplő indítóok, a legfontosabb mindíg az, hogy minden időben, minden nemzetnél és mindenütt a feldolgozott anyag és a ráfordított munka, tehát a használt módszer dönt az illető becsére nézve. ... Látjuk, hogy a művészi ipar lényeges tényezője az előállítás technikája, és hogy az alkotó művésznek tudni kell, minő kémiai és fizikai műveletek útján válik keze munkája művészi becsű objektummá.”
A művész-mestereknek pedig a kémiai-technológia segítségével a történeti technikákon okulva kell kialakítaniuk egy technológiai-művészeti bázist a kortárs, illetve a jövő ipara-művészete számára.
Egyes történeti kerámiákat az alkalmazott technika pontos meghatározásához vegyelemeztek; így például egy bronzkori edény ún. krétaberakását, esetenként a formaadó technikát rekonstruálták, mint például a pápua agyagedények esetében.
A szemléltetés, a technika-technológiatörténet oktatását szolgáló gyűjtemény egyúttal kultúrtörténeti és műélvezeti forrást is jelentett: „Az agyag feldolgozására fordított gond, a díszítések és rajzok minősége, a feliratok stb. valóságos archívumot tesznek, könyvtárt, amelyből a hozzáértő kiolvassa a rég letünt idők történetét.”
A kollekció egyes tárgyait, egységeit Wartha meghatározott kutatási céllal gyűjtötte – ilyen például a lüszteres kerámia- és az irizáló-lüszteres üveg gyűjteményi egység –, ugyanakkor a teljes lüszterkutatás kiindulópontját is egy ekkor még nem szándékosan vásárolt tárgy, az ún. Danae tál jelentette: „e ritka darab szorgalmas tanulmányozása volt elsősorban oka annak, hogy e technika utánzásával magam is gyakorlatilag foglalkoztam.” Az Iparművészeti Múzeum üveggyűjteményének a Wartha gyűjteményből bekerült együttesei, darabjai nagy többségükben éppen e kutatás céljait szolgáló irizáló üvegek, kiemelkedően jelentősek Pantocsek Valentin Leó irizáló díszedényei, Sovánka István két, szintén irizáló díszüvege, a Gebrüder Pallme König & Habel (Steinschönau) két, a Thomas Webb & Sons (Stourbridge) cég egy irizáló és Louis Comfort Tiffany lüszterezett, „Favrile” üvege.
A gyűjteményt Wartha Vince 1914-ben bekövetkezett halála után még hosszú ideig egyben tartották a kémiai-technológiai tanszék, később a könyvtár raktáraiban, majd 1948-ban az Iparművészeti Múzeumba került. Itt gyűjteményegységekként csoportosították az anyagot, mely egységek a megfelelő gyűjtőkörű múzeumokba: a Néprajzi, a Kelet-ázsiai és a Szépművészeti Múzeumba kerültek. A nemzetközi európai kerámiaanyag az előbbi múzeumok gyűjtőkörébe nem tartozó és a magyar nem népi részét, továbbá az üveganyagot az Iparművészeti Múzeum Kerámia és Üveg Osztályán őrzik.
KAPCSOLATOK – WARTHA VINCE ÉS ZSOLNAY VILMOS – „TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET”, WARTHA VINCE EMLÉKKIÁLLÍTÁS AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN
Wartha Vince gyűjteménye - mennyisége és minősége folytán egyaránt - különlegesen hiteles dokumentuma lüszterkutatásainak is.
A kollekció egyes tárgyait, egységeit Wartha e meghatározott kutatási céllal gyűjtötte – ilyen például a lüszteres kerámia- és az irizáló üveg gyűjteményi egység –, melynek kiemelkedő részei Pantocsek Valentin Leó, Sovánka István és Louis Comfort Tiffany irizáló-lüszteres üvegei. Nyilvánvalóan ismerte és tanulmányozta, hiszen egyes darabjait Az agyagipar technológiája című (Budapest, 1892) művéhez illusztrációként is használta, az Iparművészeti Múzeum kerámia gyűjteményének idevonatkozó részeit, a lüszterezett hispano-mór fajanszokat, olasz majolikát.
Tényként szögezhetjük le, hogy „A rézoxidullal vörösre festett fémlüszteres kerámiai termények előállítása” (Találmány kézirata. Budapest, 1892. december 13. Eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia levéltárában, ma az Iparművészeti Múzeum Adattárában, IM nyilvántartási szám: KLT 370.) a Wartha Vince által kikísérletezett lüszter receptje.
A Wartha gyűjtemény kísérleti kerámiaegyüttesének darabjai mutatják a különböző részeredményeket, a végeredményhez vezető kísérletsorozat különböző fázisait. E különböző helyeken és időben készült tárgyakat Wartha Vince főként lüszter (eozin)- és kristály-mázkísérleteihez formaként alkalmazta. A tárgyakra főként ezüst- és rézlüsztert vittek fel, majd oxidációs, illetve redukciós atmoszférában beégették azokat, így vizsgálva „viselkedésüket” a különböző kerámia alapanyagokon és mázakon.
E kísérleti gyűjteményben Zsolnay Vilmos kézírásos (papírcímkén) megjegyzésével ellátott darab is található, ennek alapján is valószínűsíthető, hogy Wartha Zsolnay kísérleti tárgyakat is „beszerzett” gyűjteményének ezen egységéhez.
2005-07-13
Varga Vera
|
|
|
vissza a lap elejére
|
MÁSODSZOR IS SUPERBRANDS-DÍJAS A ZSOLNAY
2005.06.22.
|
|
Baranya megyéből és Pécsről változatlanul a Zsolnay az egyetlen, Superbrand státusszal díjazott szupermárka.
A Magyarországi Superbrands Program működésének második évében a 15 tagú, független marketing- és kommunikációs szakemberekből álló Szakértői Bizottság a ZSOLNAY márkának immár másodszor is odaítélte a Superbrand-címet.
|
|
|
|
A Dr. Serényi János elnökletével működő Szakértői Bizottság 15 taggal működő grémiumában helyet kapott egyebek mellett a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke is. A zsűri a Nemzetközi Superbrands Szervezet superbrand definíciója alapján végezte el a márkák minősítését:
„Superbrand az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, melyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.”
A megmérettetésben valamennyi hazánkban bejegyzett fogyasztói márka részt vett. A minősítendő márkák listáját a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisában, amelyben közel 44.000 védjegybejegyzés található, valamint a 2004-es Superbrand-adatbázisban szereplő márkák alkották. A közel 1600 márkanévből álló lista alapján a szakértők gyakorlatilag az összes Magyarországon létező és működő, magyar és nemzetközi fogyasztói márkát értékelték. A Szakértői Bizottság tagjai nem voksolhattak az általuk képviselt márkára, valamint ezek konkurenseire sem.
A Superbrand a márkaépítés díjazására 1995-bern Nagy-Britanniában létrehozott, független szervezet, mely ma már a világ 44 országában működik. A Nemzetközi Superbrands Szervezet és a nemzeti Superbrands Programok legfőbb célkitűzése, hogy a legerősebb márkák történetének, eredményeinek, sikereinek széles körben történő bemutatásával a márkaépítés jelentőségeire irányítsák a figyelmet.
A Superbrand státusz megszerzéséből az adott márka megítélésének javítása és jó hírének erősítése révén számos olyan előnye és lehetősége származik a márkatulajdonosoknak, amelyek kihasználása már Magyaroszágon is egyre szélesebb körben terjedő gyakorlat. Erre az egyes szupermárkák mellett számos alkalommal feltüntetett „Superbrand” jelzés, illetve esetenként kifejezetten a státusz megszerzésének tényét felhasználó márkakampány is utal.
A 2005-ös programot az évi végi Gála zárja majd, amelyen hivatalosan is nyilvánosságra hozzák a kiválasztott 400 márka teljes listáját, és bemutatásra kerül az idei Superbrands könyv is. A 2004-es Superbrands programról és a szupermárkákról további információ a www.superbrands.hu internetes oldalon található.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Zsolnay kiállítás Budapesten
2005.06.24 - 2005.07.09.
|
|
A nyári főszezon előtt egy nem mindennapi Zsolnay kiállítás szemtanúja lehet minden olyan porcelánkedvelő, aki ellátogat a Haas & Czjzek Budapest belvárosában található üzletébe.
Európa egyik legrégibb porcelánkereskedése, az 1879-es alapítású szaküzlet ad otthont annak a kiállításnak, amelyen a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. mesterfestőinek 40 remeke lesz majd látható. Itt kerülnek bemutatásra olyan bonbonierek és vázak, amelyek az ománi szultán megrendelésére készültek, összesen két-, sorszámozott példányban.
A kollekció másik kuriózuma az a Zsolnay asztali lámpa lesz, amelyből egyetlen darab található az országban, ez pedig a magyar Miniszterelnök dolgozószobáját ékesíti. A sorszámozott példányokat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. és a Haas & Czjzek Kft. eladásra kínálja, így a gyűjtők és az érdeklődők olyan ritkaságokhoz, századfordulós különlegességek reprodukcióihoz juthatnak majd, amelyek elkészítése egyenként hónapokat vett igénybe.
A kiállítás 2005. június 24. és július 9-e között látogatható Budapesten, a VI., Bajcsy-Zsilinszky út 23. szám alatti Haas&Czjzek üzletben, hétfőtől – péntekig: 10.00 – 19.00 óráig, szombaton: 10.00 – 15.00 óráig.
|
|
|
|
vissza a lap elejére
|
ZSOLNAY NYÍLT NAP
2005.06.25.
|
|
A Pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. a közelmúltban ünnepelte megalakulásának 150. évfordulóját, s a gyárat felvirágoztató, a „legnagyobb magyar fazekasként” emlegetett Zsolnay Vilmos születésének 175. évfordulóját.
A műemlékvédelem alatt álló gyáregyüttes és a gyárudvar vonzó idegenforgalmi látványosság, így szívesen látogatnak el hozzánk csoportok az ország különböző pontjairól, vagy külföldről egyaránt.
2005. június 25-én (szombaton) ZSOLNAY NYÍLT NAPOT szervezünk, ahol idegenvezetők kíséretében, csoportosan látogatható az immár Magyar Örökség Díjas Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. gyárudvara, s annak műemlékei.
Az ingyenes gyárlátogatáson a Magyar Posta Rt. helyszínre kitelepülő alkalmi postahivatalában a nap folyamán Zsolnay – bélyegek és Zsolnay – képeslapok vásárolhatók.
Pécsi márkaboltjainkban - a Felsővámház utcában és a Jókai téren - művészi terítésű Zsolnay asztallal csábítjuk vásárlóinkat, s a Felsővámház utcai Zsolnay Márkaboltban meghosszabbított nyitvatartással állunk a vásárlók rendelkezésére.
A Zsolnay Múzeumban 10.00 – 18.00 óráig Játszóház várja a gyerekeket, ahol Zsolnay-mintákból és motívumokból lehet üveget festeni és más egyéb kreatív tevékenységet folytatni: rajzolni, festeni, mintákat és motívumokat tervezni.
Az ingyenes gyárlátogatásra szeretettel várjuk az érdeklődőket 2005. június 25-én (szombaton).
Csoportok indulnak: 9.00, 10.00 és 11.00 órakor.
10.00 órától a Zsolnay Gyár udvarán a Pécsi Klarinét Kvartett kamarazenét játszik.
|
|
|
|
|
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37. Telefon: 72/507 – 600; Fax: 72/313 – 645 http://www.zsolnay.hu; e-mail: porcelain@zsolnay.hu
|
Európa Centrum Kht. Pécs 2010 Pályázati Iroda
|
|
|
|
|
vissza a lap elejére
|
MOSZKVAI KIÁLLÍTÁSON A ZSOLNAY MAGYARORSZÁG AZ EU-BAN - OROSZORSZÁG HAGYOMÁNYOS PARTNERE
2005.05.12.
|
|
Önálló magyar kiállítás és üzleti fórum
A Krasznaja Presznya "Expocentr" nemzetközi kiállítási terület 5. számú pavilonjában kapott helyett több mint 1000 m2-en, a 2005. május 10 - 13-ka között Moszkvában megrendezett, önálló magyar kiállításon 78 magyar vállalat és szakmai szövetség, 48 kiállítási standon.
A kiállítást 2005. május 10-én Dr. Kóka János gazdasági miniszter nyitotta meg.
A kiállító vállalatok gazdasági ágazatok szerinti csoportosításban vettek részt a kiállításon, melyen több szakmai fórumot tartottak, valamint látványkonyhával, divatbemutatókkal és népzenei műsorral színesítették a programot.
|
|
|
|
Az ITD Hungary-, valamint a Magyar Turizmus Rt. által szervezett kiállításon a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. kiemelt helyen szerepelt. A kiállításon főként azon moszkvai és Moszkva környéki cégek képviseltették magukat, akik az eddigi tapasztalatok alapján érdeklődnek a magyar kapcsolatok iránt.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. elsődleges célja a Moszkvai Nemzetközi Kiállításon - a bemutatkozáson túl - az új kapcsolatok felkutatása, további piaci partnerek keresése, valamint a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. termékeinek megismertetése és népszerűsítése volt.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
MSZOSZ-DÍJ A ZSOLNAY PORCELÁNMANUFAKTÚRA RT. IPARMŰVÉSZÉNEK
2005.04.30.
|
|
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége kitüntetését iparművészeti munkásságáért, valamint a szakszervezetben végzett áldozatos és eredményes tevékenységéért vehette át Tariné Surányi Anna, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. iparművésze.
A kitüntetésben azok részesülnek, akik hosszabb időszakon keresztül marandandót alkottak a hazai kulturális- és tudományos életben, valamint a tájékoztatásban.
A díj ünnepélyes átadójára 2005. április 29-én került sor Budapesten, a Benczúr Házban. A kitüntetetteket köszöntötte és a díjakat átadta: Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke.
| 
|
|
Tariné Surányi Anna 1977-től a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. iparművésze. Munkássága az egyedi korongozással, mintázással, felrakott technikával készülő agyag, samottos agyag, pirogránit tárgyaktól a porcelán étkészletek és dísztárgyak tervezésén át a dekortervezésig terjed. Egyedi munkáiban variálhatóságra törekszik, sorozatokban gondolkodik, gyári tervezőként a sorozatgyártás kérdései foglalkoztatják.
1971-ben részt vett a Siklósi Kerámia Szimpozionon, több alkalommal dolgozott a Vásárhelyi Művésztelepen. A Művészeti Alap, majd MAOE (1971) és 2002 óta a "Pécs-Baranya Művészeinek Társasága" tagja.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Zsolnay Vevőankét 2005
2005.03.17.
|
|
2005. március 22-én (kedden), a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Zsolnay-termében tartotta - szerződéses partnerei részvételével - a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. az évente megrendezésre kerülő Vevőankétját.
A Vevőankéton a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. vezetősége ismertette a tavalyi év eredményeit, valamint az idei év üzletpolitikai tervét, továbbá beszámoltak a legfrissebb piackutatási eredményekről.
A Vevőankéton bemutatásra kerültek a 2004-es év gyártmányfejlesztési munkái is.
|

|
|
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Zsolnay ivókút átadás
2005.03.17.
|
|
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. a Pécsi Vízmű Rt-vel és a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt-vel a VÍZ HETE elnevezésű rendezvénysorozat kapcsán ZSOLNAY IVÓKUTAT ad át 2005. március 24-én, a Domus Áruház mögötti játszótéren, 14.00 órai kezdettel.
A Zsolnay pirogránitból készült ivókút avatásán a sajtó-, valamint a város prominens képviselői vesznek részt, de a szervezők természetesen szívesen látnak civil-, illetve "szakmai" résztvevőket is.
Jusztinger Brigitta
marketingmenedzser
|

|
|
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Tüke-díj dr. Mattyasovszky Zsolnay Miklósnak
2005.01.21.
|
|
A pécsi Dómban, ünnepélyes szentmise keretében - Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Toller László, Pécs polgármestere jelenlétében -adták át immár másodízben a Tüke Alapítvány díját egy olyan pécsi polgárnak, aki sokat tett a város jó hírnevének megőrzéséért. Garadnay Balázs általános püspöki helynök a prédikációban a közösség szerepéről, az összetartozás fontosságáról szólt. A Tüke cím is ezt szimbolizálja.
PÉCSI HÍREK:
http://www.pecsiextrahirek.hu/?ac=cikk&id=928
|

|
|
|
vissza a lap elejére
|
ZSOLNAY-KIÁLLÍTÁSOK JAPÁNBAN
2005.01.10.
|
|
A kiállítás címe: Art of Zsolnay Factory Ceramics from Hungary
Szervező: INAX Gallery
Eőadó: INAX Corporation
Támogató: Magyar Nagykövetség
TOKYO
INAX Gallery - 1. Tokyo, Chuo-ku, Kyobashi 3-6-18 INAX Ginza Showroom 9F Tel.: 00 - 81 - 3 - 520 - 6530 Fax: 00 - 81 - 3 - 520 - 6849
A kiállítás időpontja: 2005. január 6 - február 19. Nyitva tartás: 10.00 - 18.00 óráig Zárva: vasárnapokon és ünnepnapokon A belépés térítésmentes
OSAKA
INAX Gallery Osaka Osaka-shi, Nishi-ku, Shinmochi 1-7-1 INAX Osaaka Showroom 2F Tel.: 00 - 81 - 6 -6539 -3518 Fax: 00 - 81 - 6 - 6539 - 3521 A kiállítás időpontja: 2005. március 4 - május 20. Nyitva tartás: 10.00 - 18.00 óráig Zárva: vasárnapokon és ünnepnapokon A belépés térítésmentes
NAGOYA
INAX Gallery Nagoya Nagoya-shi, Naka-ku, Nishikis 1 - 16 - 20 INAX Nagoya Showroom 2F Tel.: 00 - 81 - 52 - 201 - 1716 Fax: 00 - 81 - 52 - 201 - 1730
A kiállítás időpontja: 2005. június 2 - augusztus 19. Nyitva tartás: 10.00 - 18.00 óráig Zárva: vasárnapokon és ünnepnapokon A belépés térítésmentes.
Együttműködő felek: Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. - Pécs, Iparművészeti Múzeum - Budapest, Földtani Intézet - Budapest, Páffy & Associates Inc. Tokyo, Sankyu Shokai Ltd. Tokyo
|

letölthető pdf-anyag
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Prima Primissima
2004.12.07.
|
|
Zsolnay eosinból - Schrammel Imre tervei alapján, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt-ben - készülnek a mindig győzelmet hozó Kincsem nevű lóról mintázott szobrok, melyeket minden évben - Prima Primissima díjként - a legkiválóbb magyarok vehetnek át. A lovak meghatározott fazonszámmal, sorszámozott példányban készülnek. A Demján Sándor által alapított díj legfőbb célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése. Az alapítvány alelnöke szerint ez egy igazi polgári kísérlet, itt a legjobbakat díjazzák. A Prima Primissima díjat 2004. december 8-án adják át.
|
 |
|
|
vissza a lap elejére
|
Superbrands / a "szakmai Oscar"
2004.11.29.
|
|
Pécsről és Baranya megyéből ELSŐKÉNT A ZSOLNAY PORCELÁNMANUFAKTÚRA Rt. nyerte el a szakmai Oscar-t.
Egy Nemzetközi Szakértői Bizottság a 11.000 magyar márkából idén is 400-nak ítélte oda a Superbrand státuszt.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúrát azért választották ki, mert "kitűnő hírnevet szerzett. A fogyasztóknak olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújt, amit a vevők elvárnak és elismernek."
Pécsről és Baranya megyéből a Zsolnay az első SuperBrands-díjas .
Az odaítélt díj ingyenes, az átadására - ünnepélyes keretek között - 2004. november 30-án kerül majd sor Budapesten, a Gundel Étteremben.
A díjazottaknak lehetőségük van arra, hogy a SuperBrand márkák könyvben megjelenjenek.
A könyv 15.000 példányban jelenik meg november 30-án, s széles körben propagálják majd, melyben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. is bemutatkozik majd.
A Superbrands nemzetközi szervezete az idei évben komoly terjeszkedésbe kezdett, a 10 éve angliában elindult program mostanra már 41 országban működik világszerte, és a jövőben további bővülés várható.
A teljes program alapja egy újfajta megközelítése a márkaépítés díjazásának illetve elismerésének, amely során egy szakmai bizottság dönti el, hogy az adott ország márkái közül melyeket jutalmaz a Superbrand státusszal. A kiválasztás nem számadatokon alapul, mivel úgy vélik, hogy egy márka ismertsége nem csupán a marketingbüdzsé nagyságán alapul, hanem nagyon fontos tényező például a tradíció is. A kiválasztást követően minden évben kiadnak egy könyvet, amiben meghívásos alapon biztosítanak lehetőséget a márkák részletesebb bemutatására, sikereik megosztására az olvasókkal. A könyv megjelenésével egyidőben a Superbrands Gála zárja le az éves működést is, melyre 2004. november 30-án, 18.00 órakor kerül sor Budapesten, a Gundel Étteremben.
|
|
|
|
vissza a lap elejére
|
A Zsolnay Gyár fennállásának 150. évfordulójára új Zsolnay könyv született.
2004.11.23.
|
|
A könyv ünnepélyes bemutatójára 2004. november 23-án (kedden) 14.00 órakor került sor, az Iparművészeti Múzeum I. emeleti Dísztermében. (1091 Budapest, Üllői út 33/37.)
A könyvbemutatót megnyitotta: Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, a Zsolnay Jubileumi Bizottság elnöke.
A könyvet bemutatta: Komor István, a Zsolnay Örökség Kezelő Kht. ügyvezetője.
Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvben Parti Nagy Lajos költő, író gondolatait olvashatjuk, s Kaiser Ottó fotóiban gyönyörködhetünk.
|
 |
|
|
vissza a lap elejére
|
Megújult a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. honlapja
2004.11.01.
|
|
2004. november 1-től új design-nal jelentkezik a Magyar Örökség Díjas Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.honlapja.
A weblapon előtérbe kerültek a friss hírek, információk, pályázatok, valamint a Sajtószobában folyamatosan olvashatunk a Zsolnay Porcelánmanufaktúráról megjelent írásokat.
A honlapon éppúgy szerepelnek a Zsolnay Márkaboltok elérhetőségei, mint a gyárlátogatásra szóló invitáló, a bejelentkezési lehetőségekkel együtt.
A Zsolnay tradícióban a Zsolnay - családról, a Zsolnay gyár történetéről, valamint a hazánkban és a határainkon túl fellelhető Zsolnay-épületekről találhatunk információkat.
A Zsolnay - termékek természetesen továbbra is központi helyen szerepelnek,de az oldalra felkerültek a Zsolnay-ban alkotó művészek szakmai önéletrajzaiis, valamint a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. munkatársainak elérhetőségei is.
A leginkább tartalmában és szerkezetében megújult honlap gyorsabb elérhetőséget és könnyebb kezelhetőséget kínál a felhasználók részére, s bővebb információval is szolgál.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. jubileumi honlapját és az azt megelőzőt az Archív rovatban találják meg az érdeklődők.
Jusztinger Brigitta
marketingmenedzser
|
|
|
vissza a lap elejére
|
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt-ben forgatott a japán állami televízió forgatócsoportja
2004.10.18.
|
|
A Magyar Turizmus Rt. és a Gala Tours Utazási Iroda együttműködésének eredményeként 2004. októberében Magyarországra érkezett a japán állami televízió - NKH - forgatócsoportja, akik "Utazás a kék Dunán -Világörökségek" címmel turisztikai magazinműsort készítenek a magyarországi idegenforgalmi látványosságokról, különös tekintettel a világörökségi helyszínekre. Magyarországon kívül többek között Ausztriában és Csehországban is készültek felvételek.
Ez a turisztikai műsor már hosszú ideje és igen nagy sikerrel fut a japán közszolgálati csatornán. A produkció sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a legutóbbi magyarországi forgatást követően, jelentős mértékben megnövekedett a japán beutazók száma Magyarországra. A több mint 2,5 órányi - tisztán Magyarországról szóló adásidő - várhatóan hasonló eredményeket fog produkálni hazánkban is.
A műsor főműsoridőben kerül sugárzásra a 100 millió lakosű Japán egész területén, ezért kiemelkedő jelentőséggel bír mind hazánk turizmusa, mind pedig - általában véve - az országkép javítása szempontjából.
A műsor Magyarország legfontosabb és legjelentősebb értékeit mutatja be, közöttük a Magyar Örökség Díjas Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. tevékenységét, produktumait is.
Ez a produkció nagyban hozzájárulhat hazánk és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. jó hírének öregbítéséhez, valamint termékeink népszerűsítéséhez a nem elhanyagolható mértékű japán piacon.
A japán forgatócsoport a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt-ben 2004. október 18-án közel 4 órán keresztül forgatott, s felvételt készítettek a műemlékvédelem alatt gyárudvarunkról, s annak nevezetességeiről, valamint felvételeket készítettek a porcelángyártás folyamatairól is.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Zsolnay Teniszkupa a Tabánban
2004.09.20.
|
|
A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. és a Tabáni Tenisz Centrum ebben az évben is megrendezte - a Zsolnay jubileumi évben elindított - Zsolnay Teniszkupát.
Az immár második ízben megrendezett versenyre szeptember végén került sor, a Tabáni Tenisz Centerben.
A szervezők szándéka szerint a vándorkupa minden évben prominens személyiségek részvételével zajlik,- így történt ez az idei versenyen is. A több mint félszáz versenyző a hazai közélet szereplőiből állt, akik versenyre keltek a Zsolnay-díjakért.
A vénasszonyok nyarán megtartott rendezvényen jó hangulatban teltek a versenyek, s mind a kilenc pályán folyamatosan zajlottak a körmérkőzések.
|
|
|
|
Az idei év nyertesei Kovács Gyulától, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. vezérigazgatójától vették át a díjazottaknak járó Zsolnay porcelánvázákat.
A tervek szerint a szervezők - a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. és a Tabáni Tenisz Center - jövőre is megrendezik a Zsolnay Teniszkupát.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
BNV NAGYDÍJAT NYERT A ZSOLNAY TAVASZ TERMÉKCSALÁD
2004.09.07.
|
2004. szeptember 7-én, 11 órakor, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban került sor a 108. BNV Nagydíj Pályázat díjkiosztó ünnepségére, ahol a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. képviselője Dr. Bencze Jánostól, a BNV Nagydíj Zsűribizottságának elnökétől, valamint Barabás Jánostól, a HUNGEXPO Rt. vezérigazgatójától vette át a BNV-Nagydíjat.
A BNV -Nagydíjas "Tavasz készletcsalád" már elnevezésében is a Zsolnay megújulási készségét szimbolizálja. Alapvetően új, modern világot sugall, de céltudatosan alkalmazza a jellegzetes Zsolnay technikákat és színvilágot, hogy az átvezetés a hagyományosan jól ismert és keresett barokk készletek és a Tavasz készlet között markánsan jelen legyen. Ezzel kéttős célt kíván elérni. Az egyik, hogy a hűséges Zsolnay vevőkör számára újdonságot kínáljon, a másik pedig, hogy a viszonylag szerényebb keretek között élő fiatalokat is megnyerje. Ehhez alkalmazkodik a Tavasz készletek igen kedvező árszínvonala is. A készletcsalád folyamatosan újabb és újabb kiegészítő elemekkel gazdagodik, lehetőséget biztosítva ezáltal a terítékek variálására, kiegészítésére is.
A készlet tervezője Istókovics Károlyné /Maca/ 62 éve dolgozik a Zsolnay gyárban, ismeri a múltat és a jelent. A jelenleg legismertebb dekorációkat is ő tervezte /Pillangó, búzavirág/. A tervezésben társa volt Kovács Józsefné /Ami/, aki szintén több évtizeden keresztül számos ismert Zsolnay motívumot tervezett művészi színvonalon.
|
 |
|
A fentiek tükrében nem véletlen, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. a Tavasz készletcsaládot nevezte a BNV nagydíjra, amelyet el is nyert.
A Zsolnay márkanév 151 éve a művészi kiválóság egyik meghatározó tényezője a porcelán és kerámia piacon. Termékeinek egyediségét több mint 100 éve őrzi. Ez azonban nem jelenti a múlthoz való merev ragaszkodást. A Zsolnay történetét mindvégig az állandó kísérletezés, innováció jellemezte. Az újító szellem természetesen manapság is átszövi minden lépését. Tisztában van azzal, hogy a Zsolnay jelenléte ezen a piacon csak a piaci tendenciák folyamatos integrálásával, a legújabb technológiai kihívások felhasználásával, a múlt hagyományainak továbbélésével, de a jelen fogyasztói elvárásainak megfelelő minőségi kínálattal lehetséges.
Az innovatív kezdeményezések támogatása céljából hozta létre 2001-ben a Zsolnay Műhelyt. A műhelymunka egyik legfontosabb feladata, hogy az új kínálaton keresztül - a Zsolnay hűséges hívei mellett - a felnövekvő generáció számára is igényének és ízlésének megfelelő választékot biztosítson, hiszen a fiatalság egyben a Zsolnay jövőjének biztosítéka is.
A Műhelymunka keretein belül kerül megvalósításra az Évszakok készletcsalád, amelynek első darabja a páfrányfenyő levelet ábrázoló Ősz készlet volt. Jelenleg ez a Zsolnay sztár készletcsaládja mind a fiatalok, mind pedig az idősebb generáció körében. Az Ősz készletcsalád 2004-ben Magyar Termék Nagydíjat nyert.
2004. júniusában ünnepélyes keretek között került átadásra a Magyar Tudományos Akadémia székházában a Magyar Örökség díj. A legnagyobb magyar teljesítmények elismerésére alapított díjat a Zsolnay gyár 150 éves működésével érdemelte ki, azaz a díj ugyanúgy szól a Zsolnay múltjának és jelenének is.
Az Ősz és Tavasz készletcsaládok növekvő népszerűsége a bizonyíték arra, hogy a Zsolnay új, innovatív törekvései megalapozottak. Az elismerések tükrében máris megkezdődött egy vélhetően új sikerszéria, a lóhere motívumot ábrázoló Nyár készletek tervezése is.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
Magyar Termék Nagydíjat nyert a Zsolnay az Ősz porcelán készlet kollekcióval
2004.09.01.
|
2004. júniusában ünnepélyes keretek között került átadásra a Magyar Tudományos Akadémia székházában a Magyar Örökség díj. A legnagyobb magyar teljesítmények elismerésére alapított díjat a Zsolnay gyár 150 éves működésével érdemelte ki, azaz a díj ugyanúgy szól a Zsolnay múltjának és jelenének is.
A Zsolnay márkanév 151 éve a művészi kiválóság egyik meghatározó tényezője a porcelán és kerámia piacon. Termékeinek egyediségét több mint 100 éve őrzi. Ez azonban nem jelenti a múlthoz való merev ragaszkodást. A Zsolnay történetét mindvégig az állandó kísérletezés, innováció jellemezte. Az újító szellem természetesen manapság is átszövi minden lépését. Tisztában van azzal, hogy a Zsolnay jelenléte ezen a piacon csak a piaci tendenciák folyamatos integrálásával, a legújabb technológiai kihívások felhasználásával, a múlt hagyományainak továbbélésével, de a jelen fogyasztói elvárásainak megfelelő minőségi kínálattal, lehetséges.
Ezen célkitűzés tükrében kerül megvalósításra az Évszakok készletcsalád, amelynek első darabja az Ősz készlet volt. Jelenleg ez a Zsolnay sztár készletcsaládja mind a fiatalok, mind pedig az idősebb generáció körében. Az Ősz porcelán készlet kollekció Magyar Termék Nagydíjat nyert, amelyet Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. vezérigazgatója vett át szeptember 1-én az Országház Felsőházi Termében tartott ünnepélyes díjkiosztó ünnepségen.
|
 |
|
Az Ösz készletek motívuma egy különleges növény, a Gingko Biloba fa levelét ábrázolja. A dekorációs terv egy pályázat révén született, 1999-ben. Tervezője Keményffyné Krawczun Halina, Pécsett élő iparművész. A készlet mintájául szolgáló, ötletadó fát még maga Zsolnay Júlia ültette a gyár udvarára.
A készlet az ősz hangulatát idéző gingkolevél színei miatt kapta a fantázianevét. Értékét növeli még a gazdag arany és platina dekorációs elemek használata, valamint a sárga alapmázas "Zsolnay porcelán", melyből készült. A termékcsalád egyediségét erősíti, hogy a készlet minden egyes elemének aljára a tervezőnő neve is rákerül.
Különlegessége továbbá abban a technológiában áll, melyet a Zsolnay gyárban már több mint 100 éve alkalmaznak. Eszerint a dekoráláshoz nem porcelánfestéket, hanem kézzel festett színes, magastűzű mázat használnak.
Egyedisége miatt a hagyományos vásárlói célcsoportokon kívül a modern vonalú, igényes Ősz készlet a fiatalabb vevők érdeklődésére is méltán számíthat. A több, mint 2 éve forgalomban lévő termékcsalád felfutóban van, nagyon keresett készlet. Az eladást tekintve a tavalyi év jelentős volt, az igények jelenleg is magasak. Az Ősz termékcsalád a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. sztárkészlete.
Az évszakok készletcsalád egy újabb tagja a Tavasz készlet már elnevezésében is a Zsolnay megújulási készségét szimbolizálja. Ezt a készletet nevezte 2004-ben a Zsolnay a BNV nagydíjra, amelyet el is nyert.
Az Ősz és Tavasz készletcsaládok növekvő népszerűsége a bizonyítéka annak, hogy a Zsolnay új törekvései megalapozottak. Ennek tükrében megkezdődött egy vélhetően új sikerszéria, a lóhere motívumot ábrázoló Nyár készletek tervezése is.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
|
Nem múlik el egyetlen hét sem anélkül, hogy ne történne valami említésre méltó esemény a Zsonayban. Nem is csoda, hiszen ebben az évben a Zsolnay cégcsoport kettős jubileumot ünnepel: a Zsolnay gyár alapításának 150. évfordulóját és a "legnagyobb magyar fazekas" Zsolnay Vilmos születésének 175. évfordulóját. A jubileum kiváló alkalmat biztosít arra, hogy a Zsolnay ismételten bebizonyítsa: manapság is képes - a hagyományokhoz híven - olyan technikai újításokra, művészi megújulásra, amely olyannyira jellemző volt Zsolnay Vilmosra, aki mindig újat, művészit, korszerűt alkotott és bevonta munkájába a kor legkiemelkedőbb mestereit.
A minden szempontból egyedi technikai bravúrokat felvonultató Királyi pár a Zsolnay Műhelyben készült Schrammel Imre kerámia művész formatervei alapján. A 2001-ben alakult Zsolnay Műhelyben a hagyományok tisztelete a megújulási készséggel párosul. A Műhely célja új, modern, a mai kor követelményeit szolgáló művészi alkotások létrehozása a Zsolnay speciális technikák alkalmazásával és továbbfejlesztésével. A művészi munkában a legnevesebb magyar és külföldi művészek vesznek részt.
Schrammel Imre meghívása a műhelymunkában való közreműködésre kiváló választás volt, hiszen benne ötvöződik a szobrászat és porcelántervezés mesterségének magas szintű, művészi művelése. A viszonylag nagy formai felületek alkalmat adnak a mesterfestők számára a művészi fantázia szárnyalására, egyben prezentálják a mindmáig egyedülálló eosin máztechnikák soha nem látott, fantasztikus variációinak a kivitelezését is.
A királyi pár minden egyes darabja egyedi, két egyforma mintázatú Király, illetve Királynő nem készül. A Királyi pár boldog tulajdonosa elmondhatja magáról, hogy egyedi, megismételhetetlen, művészi Zsolnay tárgyak tulajdonosa, amelyet színvonalas kivitelezésű, a termék egyediségét hangsúlyozó diploma igazol.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
|
"A jót mindig a jobbal akarom felváltani" Zsolnay Vilmos
A Zsolnay hagyományok tisztelete - híven a nagy előd hitvallásához - ma is párosul a megújulási készséggel. A Zsolnay Műhely célul tűzte ki olyan új, modern, a mai kor követelményeit szolgáló művészi alkotások létrehozását, amelyek a Zsolnay speciális technikák alkalmazásával és azok továbbfejlesztésével készülnek. A Zsolnay Műhelymunkában résztvevő neves hazai és külföldi művészek pályázat útján kérülnek kiválasztásra.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
|
Zsolnay eosinból készülnek a mindig győzelmet hozó Kincsem nevű lóról mintázott szobrok, amelyeket minden évben - Prima Primissima díjként - a legkiválóbb magyarok vehetnek át.
A 2001-ben Susan Soros támogatásával New Yorkban rendezett Zsolnay kiállítás az év kiállítása volt, nyitvatartási idejét a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították.
Budapesten a Béke Radisson és a Taverna Szállodákban Zsolnay Kávéház, Tokióban és Berlinben Zsolnay Étterem, Pécsett az Aranykacsa Étteremben Zsolnay terem működik
A kuvaiti Tarik Rajab Múzeum hatalmas és értékes Zsolnay gyűjteménye Indiából származik
A budapesti Iparművészeti Múzeumban egy évig tart nyitva a Zsolnay 150 éves történetét bemutató kiállítás, amely egyben az utóbbi 100 év legnagyobb és legteljesebb Zsolnay időszakos kiállítása is.
Pécs városát a turisták egyre inkább "mézeskalács városnak" hívják, mivel a város igen színes az itt található számos, pirogránit épületkerámiával díszített régi és modern épület díszítése, szökőkutak, szobrok miatt.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara egyik alapítója volt Zsolnay Vilmos. A Kamara épületének Zsolnay kerámiával ékesített díszterme a Zsolnay nevet viseli.
A Zsolnay gyár alapításának 150. éves jubileumi ünnepségeinek koordinálására Jubileumi Bizottság alakult, amelynek elnöke Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke volt.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
|
2004. júniusában ünnepélyes keretek között került átadásra a Magyar Tudományos Akadémia székházában a Magyar Örökség Díj. A legnagyobb magyar teljesítmények elismerésére alapított díjat a Zsolnay gyár 150 éves működésével érdemelte ki, azaz a díj ugyanúgy szól a Zsolnay múltjának és jelenének is.
A Zsolnay márkanév 151 éve a művészi kiválóság egyik meghatározó tényezője a porcelán és kerámia piacon. Termékeinek egyediségét több mint 100 éve őrzi. Ez azonban nem jelenti a múlthoz való merev ragaszkodást. A Zsolnay történetét mindvégig az állandó kísérletezés, innováció jellemezte. Az újító szellem természetesen manapság is átszövi minden lépését. Tisztában van azzal, hogy a Zsolnay jelenléte ezen a piacon csak a piaci tendenciák folyamatos integrálásával, a legújabb technológiai kihívások felhasználásával, a múlt hagyományainak továbbélésével, de a jelen fogyasztói elvárásainak megfelelő minőségi kínálattal, lehetséges.
Ezen célkitűzés tükrében kerül megvalósításra az Évszakok készletcsalád, amelynek első darabja az Ősz készlet volt. Jelenleg ez a Zsolnay sztár készletcsaládja mind a fiatalok, mind pedig az idősebb generáció körében. Az Ősz porcelán készlet kollekció Magyar Termék Nagydíjat nyert, amelyet Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. vezérigazgatója vett át szeptember 1-én az Országház Felsőházi Termében tartott ünnepélyes díjkiosztó ünnepségen.
Az Ösz készletek motívuma egy különleges növény, a Gingko Biloba fa levelét ábrázolja. A dekorációs terv egy pályázat révén született, 1999-ben. Tervezője Keményffyné Krawczun Halina, Pécsett élő iparművész. A készlet mintájául szolgáló, ötletadó fát még maga Zsolnay Júlia ültette a gyár udvarára.
A készlet az ősz hangulatát idéző gingkolevél színei miatt kapta a fantázianevét. Értékét növeli még a gazdag arany és platina dekorációs elemek használata, valamint a sárga alapmázas "Zsolnay porcelán", melyből készült. A termékcsalád egyediségét erősíti, hogy a készlet minden egyes elemének aljára a tervezőnő neve is rákerül.
Különlegessége továbbá abban a technológiában áll, melyet a Zsolnay gyárban már több mint 100 éve alkalmaznak. Eszerint a dekoráláshoz nem porcelánfestéket, hanem kézzel festett színes, magastűzű mázat használnak.
Egyedisége miatt a hagyományos vásárlói célcsoportokon kívül a modern vonalú, igényes Ősz készlet a fiatalabb vevők érdeklődésére is méltán számíthat. A több, mint 2 éve forgalomban lévő termékcsalád felfutóban van, nagyon keresett készlet. Az eladást tekintve a tavalyi év jelentős volt, az igények jelenleg is magasak. Az Ősz termékcsalád a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. sztárkészlete.
A Tavasz készlet már elnevezésében is a Zsolnay megújulási készségét szimbolizálja. Alapvetően új, modern világot sugall, de céltudatosan alkalmazza a jellegzetes Zsolnay technikákat és színvilágot, hogy az átvezetés a hagyományosan jól ismert és keresett barokk készletek és a Tavasz készlet között markánsan jelen legyen. Ezzel kéttős célt kíván elérni. Az egyik, hogy a hűséges Zsolnay vevőkör számára újdonságot kínáljon, a másik pedig, hogy a viszonylag szerényebb keretek között élő fiatalokat is megnyerje. Ehhez alkalmazkodik a Tavasz készletek igen kedvező árszínvonala is. A készletcsalád folyamatosan újabb és újabb kiegészítő elemekkel gazdagodik, lehetőséget biztosítva ezáltal a terítékek variálására, kiegészítésére is.
A készlet tervezője Istókovics Károlyné /Maca/ 62 éve dolgozik a Zsolnay gyárban, ismeri a múltat és a jelent. A jelenleg legismertebb dekorációkat is ő tervezte /Pillangó, búzavirág/. A tervezésben társa volt Kovács Józsefné /Ami/, aki szintén több évtizeden keresztül számos ismert Zsolnay motívumot tervezett művészi színvonalon.
A fentiek tükrében nem véletlen, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. a Tavasz készletcsaládot nevezte a BNV nagydíjra, amelyet el is nyert.
Az Ősz és Tavasz készletcsaládok növekvő népszerűsége a bizonyítéka annak, hogy a Zsolnay új törekvései megalapozottak, amelynek tükrében megkezdődött egy vélhetően új sikerszéria tervezése, a lóhere motívumot ábrázoló Nyár készletek tervezése is.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
|
A Magyar Örökség Díj, melyet a Magyarországért Alapítvány indított útjára, idestova hét esztendeje, a "Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumát" építi fel és rendezi be. Díjazottjai a jelenkortól visszamenőleg lehetnek mindazok - személyek vagy csoportok, intézmények - , akik vagy amelyek a magyarság felemelkedésére áldozták az életüket, tehetségüket, képességeiket. S mint maradandónak szánt szellemi alkotás, ez is az örökkévalóságnak készül, aprólékos munkával, felelősségteljes szorgalommal, a mindenkori országhelyzettől függetlenül, évente négy alkalommal, alkalmanként 7-7 építőkőből, vagyis az örökérvényű emberi és nemzeti értékekből összerakva a láthatatlan múzeum monumentumát.
|
|
|
|
Idén Magyar Örökség-díjjal ismerték el a világhírű pécsi Zsolnay-gyár majolikaművészetét. Az elismerést 2004. június 25-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett díjátadó ünnepségen Kovács Gyula, a gyár vezérigazgatója vette át.
A vezérigazgató úr szavai szerint a gyár életében komoly súlya van ennek a díjnak, 150 év folyamatos munkásságát ismerték el azzal, hogy mostantól Magyar Örökségnek tekintik a Zsolnay-majolika művészetét. Öröm és egyben felelősség ez mindazoknak, akik a gyár alkotógárdájához tartoznak.
A Magyar Örökség Díj nem jár pénzjutalommal. Az elismerést a díjkiosztáson átadott - a szentendrei Vincze László papírmerítő műhelyében támogatásképpen készült - oklevél és 1999-től egy kis arany jelvény szimbolizálja. A díjat az Aranykönyvbe is bejegyzik, mely a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.
Néhány kiragadott példa a korábbi kitüntetettek köréből: Antall József, Teleki Pál, Hamvas Béla és Kemény Katalin, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Scheiber Sándor, Illyés Gyula, Nagy László, Márai Sándor, József Attila, Radnóti Miklos, Szentgyörgyi Albert, Neumann János, Teller Ede, Kandó Kálmán, Balczó András. Egerszegi Krisztina, a labdarugó Aranycsapat, Hajós Alfréd, Böjte Csaba, Simándy József, a Száztagú Cigányzenekar...
A Magyar Örökség Díj hivatalos honlapja: www.pro-hungaria.hu
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
|
A mai napig az egykori telephelyén működő gyár 2004. június 19-én Zsolnay Nyílt Napot rendezett, hogy a műemlékvédelem alatt álló belső udvarába is ingyenes betekintést nyújtson Pécs polgárainak és az idelátogató turistáknak.
A Zsolnay-hagyaték szépítésének, megőrzésének érdekében a gyár műemléki védettségű ingatlanvagyonát a Zsolnay cégcsoporton belül ápoló Zsolnay Örökségkezelő Közhasznú Társaság felújítási és restaurálási tevékenységet végzett.
A tevékenységhez anyagilag hozzájárult a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, valamint a Nemzeti Kulturális Alap. A 2004-es évre szóló üzleti tervet is beleértve a Zsolnay cégcsoport - a fenti intézmények támogatásával együtt - összesen 90 millió Ft-ot költött a beruházási és restaurálási munkákra, melynek több mint fele, pontosan 58,7 millió Ft saját forrás.
Az eddigi tevékenység során az általános restaurálások és kisebb beruházások mellett helyreállították a központi irodák nyugati homlokzatát, a Sikorszki Házat, az északi portát a belső udvarral összekötő átjárót, a volt díszáruraktár tornyát, valamint a gyár területétől nem messze található Zsolnay Mauzóleum tetőzetét.
|
|
|
|
A felújított építményeket a Zsolnay Nyílt napon az érdeklődők idegenvezetők kíséretében nézhették meg.
Az idegenvezetők által kísért csoportok 2004. június 19-én 9.00, 10.00 és 11.00 órakor indultak a gyár északi portájától. Ezt követően lehetőség nyílt a közelben lévő-, a Pécsi Kulturális Központ által működtetett Zsolnay Mauzóleum megtekintésére is.
A Magyar Posta Rt. helyszínre kitelepülő alkalmi postahivatalában a nap folyamán meg lehetett vásárolni a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. jubileumára - "Porcelánművészet, 150 éve Zsolnay" - kibocsátott, négy bélyegképből álló bélyegkisívek, s ahhoz tartozó alkalmi bélyegzővel ellátott jubileumi borítékok is, Zsolnay képeslapokkal együtt.
|
|
|
vissza a lap elejére
|
|
|
|
A magyar iparművészet történelmének kiemelkedő jelentőségű szereplőjét, az immár másfél évszázados fennállását ünneplő pécsi Zsolnay gyár kerámiaművészetét mutatja be az Iparművészeti Múzeum. Történelmi értékek, egykori találmányok és sikerek, valamint jelenlegi törekvések köszöntik hazánk, Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz.
2004. május 1-én lett egyenrangú tagja hazánk az évtizedek óta ismét egyesülni kívánó európai országok közösségének. Százötven évvel ezelőtt, 1854. május 3-án fejeződött be a Zsolnay gyár alapításának hivatalos engedélyeztetési eljárása. De nem csupán e két dátum véletlenszerű közelsége indokolja, hogy éppen a Zsolnay kerámiák felvonultatásával üdvözöljük Európa újraegyesítésének folyamatát.
Nem csak egy nagy múltú, kultúrájáról nevezetes városának, és egy különlegesen tehetséges családnak sorsával fonódott össze e gyár-együttes története, hanem egy egész ország, Magyarország történelmével is. A Zsolnay családnév, és városuk középkori nevét jelentő "öt templom" tornyainak ábrája Európa-szerte, sőt világszerte ismertté vált azokban az időszakokban, amikor az ipar és a kereskedelem útjait nem korlátozták határok, és a társadalmi, gazdasági felemelkedést, a fejlődés vágyát a kultúra, a művészet szabad áramlása sarkallta. Minden reményünk szerint új fellendülés előtt áll az ország, - és benne a hazai iparművészet történetében mindvégig "européer" szerepet játszó gyár is.
A gyáralapítás kezdeményezője 1852. június 2-án kelt, Pécs szabad királyi város tanácsának írott első kérvényével, Zsolnay Miklós (-) kereskedő volt, aki 1854-ben a hazai ipar fejlesztéséért lelkesülő fiának, Ignácnak szánta, adta át az épületeket díszítő terracotta elemeket és háztartási edényeket készítő kis kőedény manufaktúrát. Zsolnay Vilmos (1828-1900) - akit kortársai a "legnagyobb magyar fazekas"-ként tiszteltek -, bátyja, Zsolnay Ignác kis kőedény manufaktúrájából az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb finomkerámia-ipari gyárkomplexumát fejlesztette ki a 19. század utolsó harmadában, az általános gazdasági fellendülés, társadalmi átalakulás kedvező időszakában. Sokoldalúan kreatív, gyakorlatias és művészi hajlammal megáldott, igényes személyiség volt. Kereskedőként indult pályáján, csupán élete delétől szentelte minden energiáját gyára személyes irányítására. A szabad munkaerő áramlás következtében külföldi szakmunkásokat éppen úgy foglalkoztatott gyárában, mint falusi fazekasokat, saját szakember gárdát nevelt a gyári szakiskolában. Alapanyagait maga állította elő, bányák sorát bérelte, vásárolta meg. Foglalkozott ipari porcelángyártással, volt építészeti terrakotta, edénygyártó és kályhagyár részlege, de Zsolnay Vilmos és tehetséges családtagjai számára a legkedvesebb és a legfontosabb a gyár művészi munkássága volt. Számos technikai találmány, speciális összetételű massza, máz, díszítőtechnika kidolgozása fűződik Vilmos nevéhez, elsőként az 1870-es évek során kidolgozott "porcelánfajansz" kerámiaféleség, amelynek világos színű, de porózus alaptestét színes, erős tüzű email kézi festéssel díszítettek.
A gyár alkalmazottjai mellett két leánya, Teréz és Júlia tervezett, fia Miklós, a kereskedelmi feladatokat látta el, később vejei, Sikorski Tádé építész és iparművész tervező, valamint Mattyasovszky Jakab geológus is a gyárban dolgozott. A külföldi bemutatkozásokon, világkiállításokon (Bécs, 1873; Párizs, 1878; Sidney, 1879; Chicago, 1893; Brüsszel, 1897) számos jelentős díjat nyertek el. Bécsből, Londonból, New Yorkból érkező megrendeléseket teljesítettek.
Zsolnay Vilmos periódusában a gyár az ismeretlenségből előretörve versengett a leghíresebbekkel, a kor kerámiaművészetét meghatározó, nemzetközinek tekinthető stiláris és technikai tendenciákat követte, ugyanakkor egyéni és jellegzetes módon, rendkívüli formagazdagsággal, színességgel, fantáziával. A kora legjelesebb bécsi és magyar építészeivel (mint például Otto Wagner, Max Fabiani, Steindl Imre, Lechner Ödön és még sokan mások) való személyes együttműködéssel Zsolnay Vimos az építészeti kerámia területén is különleges teljesítményt tudott nyújtani. A szerény terrakotta díszítőtagozatok kezdeti előregyártása helyett az 1880-as évektől jelentős magán és köz- épületek egész sorának teljes, egyedi kerámia öltözékét készítette el. A magyarországi építkezések általános fellendülése következtében a 20. század elején a Zsolnay gyár termelésében az építészeti kerámia meghatározó ágazat lett, az egyedileg tervezett, luxus kivitelezésű megbízatások mellett Budapesten csempe és szaniter árú gyárat is létesítettek.
Vilmos halála után fia, Zsolnay Miklós (1857- 1922) lett a tulajdonos. A század első évtizedében a gyár kiteljesedett, nemzetközi művészeti és gazdasági sikerei csúcsára ért. 1900-ban Párizsban, 1902-ben Torinóban, 1904-ben Saint Louisban, 1906-ben Milánóban, 1911-ben ismét Torinóban ismerték el a legjelentősebb díjakkal, a szecesszió és a korai art deco szellemében fogant művészi alkotásokat, amelyeket a gyár hivatásos tervezői és meghívott vendégművészek terveztek és a nagy létszámú, képzett kézműves gárda kivitelezett, egyedi és kisszériás változatban. Ezt az időszakot a Zsolnay Vilmos által kidolgozott máztechnika, az "eosin" fantázianéven ismert színváltó fém-lüszter mázak jellemzik. A luxus enteriőrök "ékszerei" lettek a természet és az álmok változékony szépségét megidéző művészi tárgyak. A virágtartók, fali tálak, lámpák, ékszer- és vizitkártya tartó tálak átalakultak, szobrokká és színjátszó festményekké váltak.
A gyár következő korszaka az 1919-1948 közötti periódust öleli fel, amelynek során a gyárat közös családi vállalkozásban Zsolnay Vilmos leszármazottai, a harmadik, negyedik, sőt ötödik generáció tagjai vezetik. Az "Örökösök korszaka" alatt a gyárnak gyökeresen megváltozott körülmények között kellett dolgoznia. Az I. világháború következményeként Közép-és Kelet Európa térképét a győztes hatalmak átrajzolták. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt, a történelmi Magyarország területeinek két-harmada az 1921 évi békekötés után új államalakulatokhoz került. A Zsolnay gyár is elvesztette nemzetközi kapcsolatait, piacait, saját nyersanyag forrásait. Mindemellett szembe kellett néznie az iparművészet világszerte bekövetkező feladatváltozásával. Az ipari porcelángyártás mellett a korábbi cseh, osztrák, német importot helyettesítő, asztali edénygyártás lett meghatározó tevékenysége. Porcelángyárrá alakult át, és porcelánból készítette - a gazdaságilag válságos évek után- a dísztárgyait is. Áttértek a sorozatgyártásra, de a porcelánra adaptált eozin technikával és mázalatti festéssel változatlanul készültek exkluzív modellek, a súlyos válságok reményt keltő szüneteiben.
Az 1948-ban bekövetkezett államosítás után öt évig teljesen szünetelt a Zsolnay gyárban a művészi tervező munka, 1973-ig még a Zsolnay márkanevet sem viselték a minden téren központi irányítás alá vont, belföldre irányuló termelésben. A hagyomány és az egykor magasra tett mérce azonban a diktatúra enyhülése után ösztönzően hatott. Az országhatárt ugyan vasfüggöny zárta el, de a korszerű művészeti szemlélet éppen Pécsett, éppen az iparművészetben viszonylagos szabadságot élvezett, így megjelent a Zsolnay gyár műhelyeiben is.
Az immár 150 éves gyár művészi tevékenysége jól példázza, hogy a kor kihívásaira mindig lehet kreatív választ adni, a történelmi körülmények által meghatározott módon. Azt mondhatjuk, hogy a közép-, majd kelet-európai kulturális és ipari fejlődést teljes egészében, tipikusan tükrözi, nehézségeit épp úgy bemutatva, mint a lehetőségek tehetséges felhasználását. Életben maradását annak köszönheti, hogy alkalmazkodni tudott a körülmények folyamatos változásaihoz, miközben sikerült fenntartania sajátos egyéni jellegét, egyszerre volt nyitott, befogadó és hagyományőrző. Valamennyi korszakából azok a művek emelkednek ki, - jellemző sokaságban, vagy csupán egyedi kísérletként -, amelyek a lehetőségek határát akarták tágítani, újat akaró, felfedező, kreatív módon.
Az 1980-as évektől az Iparművészeti Múzeum és a pécsi Múzeum számos időszaki kiállításon mutatta be a szecessziós Zsolnay kerámiákat, nem csak a itthon, hanem külföldön is, Olaszországban, Ausztriában, Luxemburgban, Japánban, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Finnországban. A teljes történelmi áttekintésre eddig csak pécsi Zsolnay Múzeumban látható állandó kiállítás és a 2002 évben New Yorkban, a Bard Graduate Centerben rendezett kiállítás vállalkozott, (reprezentatív katalógus kíséretében). Budapesten ez az első olyan kiállítás, amely nem csupán egyetlen periódust, hanem az 1853 évi kezdetektől egészen napjainkig áttekinti a gyár művészi tevékenységét. Az Iparművészeti Múzeum teljes Zsolnay gyűjteményét megtekinthetik a látogatók. A pécsi Janus Pannonius Múzeum és a mai Zsolnay Porcelánmanufaktúra RT., valamint a Zsolnay Örökség Kezelő KHT. által kölcsönzött művekkel, dokumentumokkal együtt közel 1700 tárgy idézi fel a fényes és árnyékos korszakokat egyaránt. A gyártörténet szakaszai és a művészeti stílusperiódusok szerint csoportosítva, a Zsolnay műhelyek utolérhetetlen sokoldalúságáról, sokszínű művészetéről tanúskodnak. Az ugyancsak gazdag építészeti tevékenységet az Iparművészeti Múzeum és a Zsolnay Mauzóleum terveinek bemutatása mellett video-és filmvetítés idézi fel.
A kiállítás különleges élményt ígér, igazi felfedezésre ad alkalmat a műértőknek, műbarátoknak és tanulságos lesz mindazok számára, akik a történelmi változások hatásait kutatják, a kultúrák egymásra hatása, az átmenetek összefüggései iránt érdeklődnek.
(szöveg: Csenkey Éva. fotó: Kolozs Ágnes)
|
|
|
vissza a lap elejére
|
BNV nagydíjat nyert a jubiláló Zsolnay
2003
|
A "Zsolnay, ahol a múlt jelent jövőt" szlogen kifejezi a Zsolnay legfőbb célkitűzését, amely a mindmáig egyediséget hordozó hagyományok ápolása mellett a folytonos megújulást szolgálja. Ez egyrészt a régi, feledésbe merült eljárások, régi formák, dekorációk felújításában, másrészt új tárgyak, dekorációk fejlesztésében, technológiai újításokban nyilvánul meg.
A Zsolnay márkanév hungaricum. A régi dicsőség legjellegzetesebb stílusirányzata a szecesszió volt, ezért a Zsolnay cégcsoport az elődök tiszteletére a kettős jubileumot a szecesszió jegyében hirdette meg. Ebben az évben tehát a régi tárgyfelújítások alapvetően ehhez az irányzathoz kapcsolódnak, kiemelve a hőskor legjelentősebb alkotásait.
A Zsolnay jubileum jelképévé vált a legsikeresebb felújítás, egy különleges, 1899-es évi formaterv szerint készült szecessziós eosin tulipánváza. Ez az eosin dísztárgy egyszerre utal a Zsolnay tradícióra, képviseli a mai technológiai színvonalat, egyben reprezentálja a jubiláló Zsolnay-t. A jubileumra a váza alján található - kizárólag a jubelumi évben használatos - Zsolnay jubileumi védjegy utal.
A fentiek alapján egyáltalán nem volt véletlen, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. a Budapesti Nemzetközi Vásár Nagydíj pályázatára ezzel a tárggyal nevezett és a Nagydíj Bizottság döntése alapján az eosin tulipánváza nyerte el a 2003. évi BNV nagydíjat.
|
 |
|
|
|
|
vissza a lap elejére
|
TARTALOM
vissza a lap elejére
|